Wc szex Nándi bácsival
Így utólag nézve elég rémesek voltak ezek a régi gyerektáborok. Arctalan tömeg, műanyag papucsok, pállott törülközők szaga rémlik fel. Folyamatosan szorongtam. Márpedig nekem, ha szorongtam, mindig székrekedésem lett.
Mikor második után két hetet kellett végigüdülnöm egy ilyen tömegtáborban, az ötödik naptól kezdve időm nagy részét a vécén töltöttem. Persze nem éppen eredményesen: én még háborítatlan körülmények között is nehezen kakiltam, hát még a hatrekeszes, büdös-koszos tábori lányvécében, ahol folyton ment a mászkálás! Általában estig kellett várni egy kis nyugalomra, hogy az ember békében nyomhassa, amit nyomnia kell.
A hetedik napon már nagyon fájt a hasam, járni se volt kedvem, nemhogy kidobóst meg más hülyeségeket játszani. Szólni nem mertem a táborvezetőknek nem is nagyon tudtam a nevüket , csak messziről láttam és hallottam, ahogy vezényszavakat kiáltoznak. Volt köztük egy tanár néni, festett szőke hajú, hosszú, színes körmű, akinek a kövér férje lehetett a táborvezető. A néni sokkal fiatalabb volt a férjénél, ezt még mi is észrevettük. Nándi bácsi volt még emlékezetes, az izompacsirta úszásoktató, akinek egyedül tudtam a nevét nem véletlenül: a szobánkban lakó hatodikos lányok állandóan őt emlegették: a kurva jó csávó . Ebből én csak a jó szót értettem, de azt se teljesen.
Aznap este tíz körül sántikáltam ki a vécére. Jól számítottam, nem volt senki, bevettem magam a bal szélső fülkébe. Abban a pillanatban nyílik az ajtó, hallom, hogy belép valaki. Vagyis: valakik, mert két pár láb kopogott.
Itt jó lesz? hallottam a hosszú körmű tanár néni hangját.
Oké felelte Nándi bácsi. Ez fura volt, bár tudtam, hogy jóban vannak, de hogy együtt járnak vécére is…? És vajon miért nem a fiúvécébe megy a Nándi bácsi? De gyermeki nagyvonalúságomban hamar felülemelkedtem a dolgon.
Kis idő múlva vetkőzés egyértelmű zaja hallatszott most húzzák le a bugyijukat, hogy ráüljenek a vécére, gondoltam. Megvárom, amíg végeznek, aztán nyomok tovább.
A tanár néni egyszer csak nyöszörögni kezdett. Szegény! szorult el a szívem. Úgy látszik, ő se tud kakilni!
Közben a nyöszörgés nyögésbe, majd kiabálásba ment át. Na tessék, van, akinek még jobban fáj, mint nekem!
De nemcsak a tanár néninek fájt ám a kakilás: Nándi bácsi is jó pár napja tartogathatta a pocakjában. Rövideket vakkantott gyors egymásutánban, majd végül panaszos, elnyújtott sóhajjal szabadult meg fájdalmas terhétől. Hát ez legalább egyhetes adag lehetett! tűnődtem hozzáértően, és elcsodálkoztam magamban, hogy azért a felnőttek is milyen hasonlóak néha a gyerekekhez. Visszafojtott lélegzettel ültem, nehogy megzavarjam őket.
A tanár néni hamarabb kinyomta, ő már öltözködött is, amikor Nándi bácsi végső, megkönnyebbült hangjait hallatta. Aztán ő is húzta a nadrágját ez most a slicc volt, ez a kis sercenés, állapítottam meg , és már mentek is.
Csak azt furcsálltam, hogy nem húzzák le.