Szex történetek a presszóból
Juditnak a teniszpályámmal szemben volt a kávézója. Nem az enyém volt a teniszpálya, de ott dolgoztam, mint edző. Jó, forgalmas környék, egy utcasarokra volt a villamosmegálló, két busz is járt arra, iskola, bevásárlóközpont, mozi, színház ötpercnyire. Baloghné egy pasival, egy jó ötvenes férfipartnerrel járt át hozzánk teniszezni, én meg őhozzá jártam át kávézni déltájban. Városszerte híres volt a finom olaszos hosszú-kávéja. Csinos, nyúlánk, mutatós nő volt, harminc egykét-három éves. Észrevétlenül egyre jobb viszonyba keveredtünk. Barátság volt ez, semmi egyéb, neki férje volt, nekem feleségem, és gyerekeim. Ha azt mondom: barátság volt köztünk, az talán nem fedi teljes mértékben a valóságot, inkább valami pajzán pajtásosság alakult ki apránként. Mindenféléről trécseltünk kinn a teraszon, a színes napernyő alatt, vagy odabenn, ha rossz volt az idő. Délben, kora-délután általában szabad voltam, a gyerek-oktatás, csak három órakor kezdődik. Mindenről beszélgettünk igen, de a végén mindig a szexnél lyukadtunk ki.
Egyszer észrevette, hogy a mellét bámulom. Nem lehetett nem nézni a mellét, remek, tömör mell volt, s a vékony póló alatt szinte minden látszódott, amire egy férfiember kíváncsi.
-Megmutassam? – kérdezte, de meg se várta a válaszomat, máris felrántotta nyakáig a pólóját és megmutatta.
-Csak hápogni tudtam, nem kaptam levegőt.
Nevetett. – Meg akarod fogni? Fogd meg nyugodtan!
Megfogtam, megnyomkodtam. Hüvelykujjammal végigsimítottam ágaskodó mellbimbóján. Tökéletes mell volt, életemben nem fogtam még jobbat. Amikor elvettem a kezemet azt mondta:
-Ha akarod, foghatod még egy kicsit. Engem nem zavar!
Mondom, a beszélgetéseink során mindig a szexnél lyukadtunk ki. Ő mesélt a kalandjairól, én meg hallgattam a mesét.
„Volt egyszer egy pasi, valamilyen akármilyen Jenő. Széles-vállú, magas, izmos krapekot képzelj el. Kézilabdázott, és edzés után bejött egy-egy italra. Tette a szépet, legyeskedett, célozgatott, ahogy ti férfiak szoktátok. Elegem lett belőle egy idő után, elhatároztam, kicsit az orrára koppintok.
-Tudsz teniszezni? – kérdeztem egyszer tőle.
-Persze, hogy tudok – mondta felcsillanó szemekkel.
-Na, akkor gyere, átmegyünk a pályára és játszunk egyet!
Át is mentünk, még akkor te nem voltál, nem emlékezhetsz, s játszottunk. A nagy hőségben senki más vendég nem volt rajtunk kívül. Játék után indultunk a zuhanyozóba, és én akkor nem a nőibe mentem be, hanem Jenci után a férfiba. Elámult, de vette a lapot. Átölelt, mohón megcsókolt, letapizott. Aztán gyorsan levetkőztünk. Beállt a zuhany alá, s várta, hogy majd én is megyek. Én azonban a másik fülkébe mentem be, nem az övébe.
-Gyere ide, gyere, gyere – mondta begerjedve.
-Nem megyek -tiltakoztam.
Alig akarta elhinni, amit a két fülével hallott!
-Nem jössz? De, hát miért nem, az isten fáját, mi történt?
-Kicsi a micsodád!
-Kicsi? -Lenézett, döbbent tekintettel szemlélte. -Tényleg kicsi…?
Felöltözött, vizes testére vette fel a ruhát. Elment egy szó nélkül. Még a pályát is én fizettem ki helyette! Annyira mókás volt, olyan jót mulattam rajta! Megérte azt az 1500 forintot!”
-Aztán – mondta egy másik napon – kicsesztem egy focistával is!
-Elmeséled?
-Ja. -Nevetett, a combomra csapott.
„Na, azzal odáig jutottam, hogy mindenképpen meg akart már…szóval meg akart. Felvittem magunkhoz a lakásunkra. A férjem nem volt odahaza, vidékre utazott, vagy valami. Alig hogy az ajtó becsukódott mögöttünk, akciózni kezdett. Láttam, nagyon be van gerjedve. Fogdosott, ledöntött az ágyra, letépett rólam mindent. Nyögött, szájába vette a mellbimbómat, csókolgatta az ölemet. Volt egy érzésem, egy percen belül megvész, ha nem elégül ki. Csitítgattam. Rudi, ne, Rudi csak egy pillanat, Rudi, hagyd, hogy hadd menjek ki pisilni!
Amikor visszajöttem az ágy mellett állt kicsit kétségbeesett képpel, és a fütykösét fogta.
-Ereszd csak el egy pillanatra! – szóltam rá.
-Minek?
-Meg akarom nézni!
Elvette a kezét.
-Jó, mi?!
-Nem, nem jó -mondtam.
Akkorát bődült, mint egy szarvasbika.
-Nem jó? Mi a baj vele, Jutka?
Nem áll elég jól! -közöltem higgadt hangon.
-Nem áll jól? – Fuldoklott. -Hogy kellene állnia?
-Hát – mondtam -egy kicsit felfele, hogy hegyes szöget zárjon be a hasfaladdal. A tied viszont kicsit lefelé áll, s így a comboddal zár be hegyesszöget.
-És az, baj?
-Hát persze, hogy – mondtam. -Elment tőle a kedvem!”
Elmaradt néhány hét múlva az ötvenes férfi-partnere, akivel teniszezgetett. Jutka megkérdezte: nem játszanék-e vele egy kicsit, mert a partnere lelépett. Az öltözőbe vezető lépcső korlátjánál álltunk, ott beszélgettünk. Volt a földön két oldalt egy-egy láda muskátli, üdék, szépek, színesek voltak.
-Mi lett vele? – érdeklődtem.
-Ó, semmi!
-De mégis?
-Hááát! Vele is volt egy esetem…!
-Ne mondd!
-Ne mondjam?
-De! De mondd!
Sóhajtott.
-Le akart velem feküdni!
-Borítékolni mertem volna! És?
Mesélni kezdte.
„És, hát felvitt egyszer magához. Száraz martinival kínált, és szardíniás szendviccsel. Rigli volt rajta, meg tonhal. Ettünk, ittunk, aztán kezdett a dolog elfajulni. Megkérdezte, levetkőznék-e? Levetkőztem. Nem nyúlt hozzám csak lihegett. Ült a fotelben és csurgatta a nyomorult a nyálát.
-Vetkőzz le te is Hugó – szóltam rá. -Hadd lássalak, milyen vagy!
Levetkőzött. Láttam, széles úszó-gumijai vannak mindkét oldalon, potrohos, és nagy a hasa. Már őszült is ott lenn. Undorodtam a testétől, de úgy tettem, mintha vadul kívánnám.
-Gyere assz meg! – kiáltottam rá. -Most!
Elindult felém, de a hímvesszője még nem volt kész, lógott és jobbra-balra hintázott vastagodva, fokozatosan merevedve, ahogy közeledett a szőnyegen.
Leültem az ágyra, odajött elém.
-Fogd marokra – kérte -és egy kicsit gyömöszkéld meg, hogy felálljon!
Nyomkodtam, gyömöszöltem, amíg fel nem állt neki.
-Még, még, még – lihegett.
-Nem! – mondtam.
-Akkor vedd be!
-Nem!
-Nem?
Nem!
Hátra lépett, letaglózva bámult rám. Olyan volt, mint egy hervadt, öreg tulok. Kezdett valamire rájönni.
-Mi a baj?!
-Mi?! Nézd csak meg a micsodádat!
-Nézzem meg?
-Igen!
Lenézett. Az arca zavart volt.
-Na! Látod az izédet? -nozgattam.
-Igen. Nem. Illetve…csak a csücskit.
-Na ez a baj – mondtam neki. -Nem baszok olyan valakivel, aki a saját hasától nem látja a saját micsodáját. Az úszógumikról nem is beszélve!”
-Mi történt utána – kérdeztem, bár sejtettem a választ!
– Semmi – mondta Baloghné. -Jól kiröhögtem. Csak nem fekszem le egy dagi ötvenessel! Ellenben…mi ketten, Zoli, ha akarod…?
-Nem!- mondtam.
-Neeem? És miért nem?!
-Attól félek, kicsi a micsodám!
A korlát mellett álltunk még egy röpke percig, lenn a ládában a muskátlik. Aztán elment, mert dolga akadt odaát a presszóban.