Dóri és a tanár úr (2.része)

Élvezte, ahogy lüktetve spriccel a nyelvére, és hogy majdnem megtelik vele a szája. Felnézve figyelte közben a tanárúr arcát, és örült, hogy ő okozta neki ezt az érzést. Minden cseppet lenyelt, ügyelve, hogy ne folyjon ki a szájából, aztán lenyalogatta a faszról a saját nyálát. Egészen addig az ajkai között tartotta, amíg Zoltán magához nem tért a bódulatából, és neki nem látott, hogy eltegye. Akkor aztán ő is felállt, egy zsebkendővel megtörölgette az arcát, és elégedetten mosolyogva várta, hogy elbocsássák. – Egyre ügyesebb vagy, Dóri – ismerte el a férfi.- Elégedett vagyok a hozzáállásoddal és a szorgalmaddal. – Köszönöm, tanárúr. Kinyitotta az ajtót, a lány pedig kilépett a folyosóra. Éppen arra jött egy idősebb, szemüveges tanárnő, aki rájuk pislantott, úgyhogy Zoltán gyorsan még hozzátette: – A katalizátorokról szóló kiselőadást pedig kérem csütörtökön az asztalomra. – Igenis, tanárúr – felelte hangosan Dóri, és elsétált. Vissza kellett fognia magát, hogy ne mosolyogjon túl feltűnően, és hogy ne lépkedjen túl gyorsan. Kellemes izgalmat, sőt boldogságot érzett, ahogy a tanterem felé vette az irányt. Érdekes volt így visszatérni az osztálytársai közé, nyelvén még javában a sperma ízével. Nem is sejthette senki, hogy mi történt pár perce, és ez a titok bizsergette testét-lelkét.

A barátnői semmi mást nem vehettek észre, csak hogy jobb a kedve, mint előző szünetben, és hogy kicsit kipirult az arca, de azt könnyedén a sietségre fogta. A nap hátralévő része vidáman telt, és hamar elröppent. Az esze már a másnap délutánon járt, alig várta, hogy újra körbelengje Zoltán irodájának elvarázsolt hangulata. 4. A keddi kémia óra kicsit furcsára sikerült. Dóri alig várta már, hogy Zoltán hangját és előadását hallgassa, ahogy lelkesen magyaráz valamit, de erre nem nagyon nyílott végül alkalma. Mikor belépett a terembe, csak annyit mondott szűkszavúan, hogy “Röpdolgozat, vegyetek elő papírt.” Halk moraj futott végig az osztályon, de hangosan senki nem merte kommentálni a dolgot. Zoltán híres volt az iskolában precizitásáról, tudásáról és persze szigorúságáról. Nem csak kollégái között, de a tanulók előtt is jelentős tekintélynek örvendett. Soha nem kellett kiabálnia vagy az igazgatóval fenyegetőznie, hogy rendet tartson, elég volt egy szúrós, néma tekintet, hogy belefojtsa valakibe a szót. Mindazonáltal nem viselkedett karót nyelt szakbarbárként, lehetett vele viccelni is, ha jó napja volt. Általában inkább kedvelték a diákok, mint sem, annak ellenére, hogy sokat követelt tőlük. Internetes szavazások alkalmával, amikor a tanulók névtelenül osztályozhatták a tanárok munkáját és személyiségét, rendszerint a top 3-ban végzett, ami Dóri szerint karizmatikus egyéniségének volt köszönhető. Tény azonban, hogy ő roppant elfogult lett vele, főleg az utóbbi napokban… Mindig is vonzódott az idősebb, középkorú férfiakhoz, sokkal inkább, mint a korosztályához, de mindez egészen a közelmúltig megragadt a naiv fantáziálás szintjén. Osztotta ugyan barátnői véleményét, amikor sorra véve a férfi tanárokat, Zoltánt kiemelték, mint jóképű és vonzó férfit, de sosem gondolt rá komolyan, hogy bármi is lehetne köztük. Annyira életszerűtlennek tűnt egy ilyen kapcsolat akár még csak valami kaland szintjén is, hogy nem is gondolt rá, mint lehetőségre. Aztán váratlanul, egyik pillanatról a másikra valóság lett, és ez felforgatta az egész lelkivilágát. Kislányos rajongás lett úrrá rajta a férfi iránt; hirtelen minden tetszett neki, ami vele volt kapcsolatos. Az ő megjelenése lett számára az etalon, a tanárúr kocsija a legjobb autómárka, a kémia a tudományok királynője. Otthon azt a zenét kezdte hallgatni, amiről egyszer órán futólag említést tett valami kapcsán. Megkereste az interneten azt a festményt, amiből egy másolat az irodája falán lógott, és elolvasott róla mindent, amit talált. Ha kellemes helyre akarta képzelni magát, a tanári iroda meleg színű bútorai és a puha szőnyeg jutottak eszébe, amin olyan kényelmesen esett a térdelés. Ha Zoltán órán kicsit eltérve a tantárgytól valamiről pozitívan nyilatkozott, akkor mélyen egyetértett vele, ha pedig elítélt valamit, akkor sűrűn helyeselt. Ráadásul azt vette észre, hogy hirtelen féltékeny lesz, amikor egy osztálytársnője akár csak rámosolyog, és ott helyben meg tudta volna fojtani az illetőt, olyan indulat támadt fel benne, pedig azelőtt sosem érzett hasonlót. Néha megrettent magától, amiért ilyen hatással tud rá lenni valaki.

Főleg, hogy talán nem épp a megfelelő személy váltotta ki ezt a hatást. Ha kiderül, nagyon sokan elítélték volna mindkettejüket, és Zoltánnak még több vesztenivalója lett volna. De az ő szülei, ismerősei, barátai sem értették volna meg ezt soha, talán egy életre megbélyegződik a szemükben. Pedig történt-e voltaképpen bármi rossz dolog? Dóri sokat gondolkodott ezen, de akárhogy is próbálta volna megróni magát bűntudatosabb pillanataiban valami homályos erkölcsi norma alapján, nem tudott megbánni semmit. Imádta azt az izgalmat és titokzatos feszültséget, amivel a tanárúr egy csapásra behálózta a napjait. Indokolatlanul mély bizalmat érzett iránta, ezt tudta, de nem voltak elvárásai. Semmi mást nem szeretett volna, csak alárendelni magát az akaratának, és ezáltal mintegy a részévé válni. A dolgozat legtöbbeket váratlanul ért. Dóri örülhetett, hogy “véletlenül” épp átkémiázta a hétvégét. Mint belátta írás közben, tényleg égető szüksége volt rá, mert még így is szenvedősen mentek a nehezebb feladatok. Bele se mert gondolni, milyen dolgozatot adott volna be az extra ráfordított idő nélkül. Így azért nagyjából elégedett lehetett magával. Sejtette, hogy nem lesz csillagos ötös, de merte remélni, hogy egy újabb karó sem. Zoltán hátratett kézzel sétált közben a teremben, ügyelt a rendre, és némán figyelte a helyenként igencsak elkeseredett körmölést. Időnként megállt valaki mögött, mosolyogva nézte, mit ír, de nem szólt semmit, se fejcsóválással, se biztatással nem segített senkinek. Mikor Dórihoz ért, a lány elvörösödött, majd’ kiugrott a szíve a helyéről a tudattól, hogy a férfi közvetlenül mögötte áll. Nem mert felnézni, de írni sem tudott tovább, egyszeriben lába kélt az összes termékeny gondolatának, legalábbis ami a kémiához kapcsolódott volna. Zoltán ráadásul futólag megérintette a vállát, épp csak egy pillanatra, egy röpke simogatás erejéig, amit senki sem vett észre, de amúgy is lehetett volna pusztán egy barátságos gesztus bárki felé. Dórinak mégis sokkal többet jelentett ennél, felért egy kész előjátékkal. Beleborzongott és forróság öntötte el a testét. A pad alatt lopva összedörzsölte a combjait, a fantáziája pedig meglódult a délutánnal kapcsolatban, de csakhamar nyugalmat erőltetett magára. Be kellett fejeznie a dolgozatot. Mélyeket lélegzett, és próbált koncentrálni. A szünetben aztán legtöbben szidták Zoltánt, hogy szólhatott volna előre valamit. Dóri zokon vette, ha rossz szóval illették, de a látszat kedvéért kénytelen volt valamilyen szinten kapcsolódni hozzájuk, és helyeselni. Azt mindenki tudta, hogy neki különösen problémás tárgy a kémia, úgyhogy furcsán vette volna ki magát, ha egyszeriben megváltozik a véleménye a tanárról. De titokban nagyon örült, és előre büszke volt magára. Végre talán nem vall szégyent Zoltán előtt, és a férfi bizonyára értékelni fogja az igyekezetét. Ráadásul alig várta már a délutánt. Izgatta, hogy sosem tudhatta előre biztosan, mi is fog történni, Zoltánban még ezt a frusztráló kiszámíthatatlanságot is szerette, sőt, talán ez volt a titka leginkább a varázsának, amivel behálózta. Délig viszonylag gyorsan elrepült az idő. Írtak még egy esszédolgozatot irodalomból is, de azt nem izgulta túl. Fogalmazásból mindig is jó volt, még rákészülnie sem kellett különösebben. Minden jött magától. Érdekes módon a Zoltán miatt érzett bódító izgalomnak sem látta kárát ezen a téren, inkább mintha inspirációt merített volna belőle, szabadabban szárnyaltak a gondolatai és energikusak, szokatlanul kifejezőek lettek a mondatai. Maga is meglepődött, milyen jól sikerült ez a dolgozat, nem volt kétsége afelől, hogy ötös lesz. Aztán egy óra körül lement a többiekkel a menzára, és evett valamit. Sokat már nem tudott. Ráadásul csak mikor leült az asztalhoz, akkor vette észre, hogy pont szemközt került az ebédlő másik végében, kollégái közt helyet foglaló Zoltánnal. A férfi ránézett, és néhány pillanatig szemeztek egymással. Dóri nem tudott olvasni a tekintetében. Nem mosolyodott el, szigorúan és rosszallóan sem nézett, csak rábámult néhány hosszú másodpercig, Dóri pedig vissza. Lehet, hogy többnek érezte ezt az időtartamot, mint amennyit valójában kitett. Aztán elszakadt egymástól a tekintetük, és a férfi többet már nem fordult
felé.

Beszélgetett a nála valamivel fiatalabb földrajz tanárral, és elég gondtalannak tűnt. Dóri örült, hogy talán jó hangulatban van. Ebéd után az osztálytársai hazamentek, csak ő baktatott vissza a folyosóra. Andalgott kicsit mélán a nagy ablakok előtt, és nézte az iskolaudvarban álló hatalmas gesztenyefákat. Volt még fél órája, és ez múlt el a legnehezebben. Tanulhatott volna valamit, de már nem bírta rávenni magát. A szíve nagyokat dobbant, ahogy a gondolatai Zoltán körül csatangoltak, kiszáradt a szája, elpirult az arca, még a lélegzete is el-elakadt. Többször is végignézett magán, a ruháján, és a mosdóban is álldogált a tükör előtt jó pár percig. Egy lenge szoknyát viselt aznap, mint általában a suliban, ami valamivel a térde fölé ért, felül pedig egy fehér, vékony inget, és egy sötétkék kardigánt. Gyakran öltözött így, nem szeretett feltűnő vagy hivalkodó lenni, ügyelt a visszafogottságra. De azért nagyon remélte, hogy elég csinos ez így. Elmosolyodott, aztán játékosan kidugta a nyelvét a tükörképének, de rögtön elpirult a látványtól, kezébe temette az arcát, és kinevette magát. Próbált lassan sétálni a tanári felé, de nehezére esett visszafogni a lépteit. Legszívesebben szaladt volna. Így aztán ácsoroghatott megint az ajtó előtt jópár percig. Kopogás előtt mindig olyan remegés és lámpaláz fogta el, mintha első alkalommal készülne benyitni. Ez a félelemmel vegyes öröm egészen megbabonázta. Vékony ujjai halkan koppantak a barna ajtón, félszeg és bizonytalan benyomást keltve. – Tessék! – válaszolt Zoltán egy hosszú, baljós szünet után. Dóri levegőt se mert venni közben, annyira megijedt, hogy a férfi nincs ott, és nem várja. Aztán még idegesebb lett attól, hogy mégis ott van, és az ajkát harapdálva lépett be. – Jó napot, tanárúr… – Szia, Dóri – köszöntötte Zoltán melegen, váratlanul kedves hangot megütve. – Gyere csak. Éppen a te dolgozatodat javítom. Dórinak ettől nagyot dobbant a szíve. Valóban, Zoltán előtt ott hevert az asztalon az a papírlap, amit nagy gonddal, tépelődve írt tele. Megállt az asztal túloldalán hátratett kézzel, és kíváncsian fürkészte, vegyült-e már piros tinta a kékbe, míg Zoltán elmélyedve olvasott. Aztán egyszer csak felnézett, és kicsit biccentett a fejével. – Gyere csak közelebb. – Igen – vágta rá Dóri, és az asztalt megkerülve a férfi mellé lépett. Lassan merészkedett oda, nem tudta, mennyire közel is van az a “közel”, mit értett ezen Zoltán. Ám ő szívélyesen mosolyogva nézett rá, hátrébb tolta a gurulós irodai bőrszéket, és megpaskolta a combját. – Csak bátran, kicsim, gyere ide. Dóri elpirult az örömtől, lesütötte a szemét, aztán engedelmesen a tanárúr ölébe ült. Nem is mert számítani ilyen fogadtatásra, boldogan tette le a fenekét, és kicsit ficeregve elhelyezkedett, hogy mindkettejüknek kényelmes legyen. Zoltán átkarolta a derekát az egyik kezével, másikkal a tollat tartotta, és mindketten a dolgozatra néztek. – Látom ám, hogy készültél, drága – súgta közben, és magyarázni kezdett mély, nyugodt hangján, ami tetőtől-talpig bizsergette Dórit. – A definíciókat nagyon szépen leírtad szóról-szóra. A metódusokkal mindenütt tisztában vagy, és a számolásokat is bizonyára gyakoroltad, mert nem ment ilyen jól. Ügyes vagy – mondta, és adott egy puszit a lány arcára, amitől az teljesen elgyengült a karjában. – Köszönöm, tanárúr – mondta kislányos hangon, és mosolygott. – Persze még bőven van mit gyakorolnunk, de nagyon jól haladsz – mondta Zoltán, és belefirkantott a dolgozatba. – Ezeket a reakcióegyenleteket még át kell vennünk. Így a legegyszerűbb, látod? Dóri bólogatott, de alig tudott a papírra figyelni. Egészen máson jártak már a gondolatai. Zoltán szabad keze a hátát és a derekát simogatta, le egészen a szoknyáig, aztán vissza fel a gerince mentén. Mikor a nyakához ért hátul a haja alatt, nehezen tudta türtőztetni magát. Megremegett és nagyot sóhajtott. – Egészen ígéretes, de azért lesz még dolgunk. Továbbra is szorgalmasan fogsz tanulni, ugye kicsim? – I-igen, tanárúr – fészkelődött Dóri az ölében. – Helyes. Itt van néhány feladat – mondta Zoltán, és odahúzott maguk elé egy üres lapot. Felírt rá néhány egyenletet, jókora helyet hagyva köztük a megoldás számára. – Fogjunk is hozzá a gyakorláshoz. Tessék. Dóri kezébe nyomta a tollat, aztán hátradőlt a székben. – Igen, tanárúr, megpróbálom – felelte készségesen a lány, és előrefordult Zoltán ölében. Kicsit az asztal fölé hajolt, és ahogy hátratolta a fenekét, megérezte a férfi kemény farkát a nadrág vékony anyagán keresztül. Jólesően felsóhajtott, és mozgott kicsit, hogy fölé kerüljön a puncija. Beleborzongott az izgalomba, amikor a legjobb ponton értek egymáshoz. – Jól van, kicsim, csináld csak – mondta Zoltán, és az ő hangja is elváltozott. Dóri formás kis fenekét mustrálgatta, miközben lassan végigsimogatta a hátát. A lány vékony derekán megállapodott a keze, belemarkolt, és meghúzta maga felé. Dóri esélytelennek érezte, hogy megoldja a feladatokat, szinte összefolytak a betűk a szeme előtt. Egyáltalán nem tudott a kémiára gondolni. Nyitva felejtette az ajkait, és élvezte a férfi érintését, mozdulatait, valamint az alatta dagadó szerszám forróságát. Biztos nagyon szeretne kiszabadulni a szűk nadrágból – gondolta, és remélte, hogy a tanárúr nem sokáig habozik elővenni. De Zoltán annál kényelmesebben simogatta és markolászta a csípőjét. Alaposan rászánta az időt, hogy kiélvezze a látványt, és a fiatal lány vonagló izgalmát az ölében. Tetszett neki, ahogy egyből reagált a teste az érintéseire, sőt minden egyes szavára. Aztán felhajtotta a szoknyát Dóri derekára, és elismerően bólintott. – Szófogadó kislány… – mondta, mikor látta, hogy Dórin nincs bugyi, amint azt múltkor a lelkére kötötte.

Megsimogatta a lány szépen kidomborodó, formás és kerek popsiját. Puha volt, fehér és feszes, és ahogy kicsit alányúlva megemelte, a lány készségesen dőlt még előrébb, és a nedves puncijára is vethetett egy pillantást. – Annyira szép vagy, kicsim – sóhajtotta, Dóri pedig majd’ elalélt a boldogságtól. Zoltán visszahúzta az ölébe, magához szorította, és lassan hozzádörzsölte a farkát, míg előrenyúlva a meztelen combjait kezdte simogatni. Dóri szélesre tárta a lábait, és úgy tett, mintha a feladatokon rágódna, de csak az illem kedvéért szorongatta továbbra is a tollat az ujjai közt. Valójában egészen mást szeretett volna megfogni. Zoltán lassan simogatta a selymes combokat. Ahogy haladt felfelé a lány térdétől a combja belső felén, úgy lett egyre puhább és melegebb a bőr. Türelmesen elidőzött minden négyzetcentiméteren, lágyan körözött a kezével, cirógatta az ujjai hegyével, karcolgatta a körmével, finoman markolászta mind feljebb és feljebb, Dórit pedig kezdte megőrjíteni ez a játék. A puncija nedvesen és figyelemre éhesen lüktetett, de Zoltán csak nem akart hozzáérni. Körbetapogatta, megsimogatta a lágy és forró combhajlatot, két tenyerével szimmetrikusan közelítve a lány párás nagyajkaihoz, aki egyre nagyobbakat sóhajtott, és magától dörzsölte az ágyékát Zoltán farkához. – Örülök, hogy ilyen lelkes vagy a tanulást illetően – súgta a férfi. – Köszönöm, tanárúr… – Ha ilyen gyorsan haladsz, hamar megtanulsz mindent, amire szükséged lehet. – Igen, tanárúr. Sz-szeretnék mindent megtanulni – sóhajtotta Dóri, és akaratlanul is úgy mozgatta a csípőjét, hogy a puncija minél közelebb kerüljön Zoltán kezéhez. Ő azonban csak mosolygott a lány türelmetlenségén, és azért sem nyúlt oda. Inkább felfelé folytatta a simogatást. Dóri lapos hasára tette a tenyerét, és gyengéden meghúzta maga felé. Ő örömmel dőlt hátra a férfi karjaiba, és roppant mód élvezte, ahogy végre összesimulnak. Fejét Zoltán vállára ejtette, aki nyomott is mindjárt néhány gyengéd puszit az arcára. – V-vegyük elő – nyögte Dóri halkan, a bátorságát összeszedve. Lenyúlt a lába között, és megsimogatta a férfi nadrágján a dudort. Kitapogatta a farok formáját, és nagyot sóhajtott. – Mit, kicsim? – húzta Zoltán. Élvezte, ahogy a lány ártatlanul elpirul, és zavartan keresi a szavakat. – A tanárúr farkát… – mondta aztán halkan, de a keze közben egyre magabiztosabban járt a nadrágján. – Szeretnéd? Hm? – nyomott a férfi megint egy puszit az arcára. – Igen, nagyon… – Legyen akkor, ahogy akarod – mondta Zoltán belenyugvóan. Ő is odanyúlt, és együtt kezdték gombolgatni a nadrágját. Dóri türelmetlen ujjai folyton ott matattak, alig várva, hogy közvetlenül is érezhesse a férfi faszát a markában. Kicsit megemelte a fenekét, hogy Zoltánnak helyet adjon, aztán mikor végre előpattant a meredező férfiassága, mohón tette rá a kezét. Ráadásul ahogy visszaereszkedett, a puncija is épp hozzáért, amitől boldogan felnyögött. – Ah – szaladt ki a száján, és Zoltán is beleborzongott a forró, nedves punci érintésébe. Dóri finoman húzogatni kezdte a farkát,
játékosan
tapogatta a makkot, és közben úgy helyezkedett, hogy kényelmesen hozzányomhassa a puncijához. Lassan mozgott rajta, dörzsölte hozzá magát, a nedves ajkak pedig kívánósan nyalogatták végig a faszt. Zoltánnak sem volt kedve tovább visszafogni magát. A lány csiklójához nyúlt, érzékien simogatni kezdte, Dóri pedig kéjesen megvonaglott az ölében. Felvettek egy lassú, kényelmes tempót, és megrészegülve élvezték egymás közelségét. Dóri ösztönösen mozgatta a csípőjét, akár maszti közben, csak így kimondhatatlanul izgalmasabb volt, hogy a saját ujjai helyett a tanárúr keze és farka ért hozzá. Hamar elszabadult a fantáziája, és még többre vágyott. Kicsit riasztotta ugyan a mérete, de belebizsergett minden ízében, ha elképzelte, ahogy becsúszik a puncijába, mélyen kitölti és feszíti. Magában merte csak kimondani, de egyre határozottabban akarta, hogy a tanárúr megbassza, és igazi nőt csináljon belőle. Nem volt tehát teljesen véletlen, hogy amint mozgott rajta, a makk vége néha bele-beleakadt a puncibejáratába. Ilyenkor sóhajtva megtorpant, de nem merte folytatni, és Zoltán keze is visszafogta a derekánál fogva. Pedig csak valami apró jelre várt, egy kis segítségre vagy biztatásra, hogy ráhúzhassa magát. De így is a végletekig felizgatta a helyzet, lüktetett a puncija és kóválygott a feje, Zoltán farka pedig hamar csupa lucsok lett alatta. – Jól esik, Dórika? – súgdosta a fülébe a férfi. – Ah, nagyon jól… – nyöszörögte a lány, és egyre gátlástalanabbul mozgatta a fenekét az ölében. – Jó érzés a puncidnak, hm? – Igen, tanárúr, nagyon jó, ah… – Simogassam még, kicsim? – Ah, kérem simogassa… Ott, igen, ahh… – Itt, kicsim? – nyomkodta meg Zoltán a csiklóját. – Ahh, ott… – sóhajtott a lány elgyengülten a karjában. Aztán a férfi Dóri szájához emelte nedves ujjait, megsimogatta az ajkát, és halkan mondta: – Nyald le szépen… Nem kellett nógatni, kidugta a nyelvét, megízlelte a saját punciját, és mindjárt be is kapta a férfi ujját. – Ez az, szopogasd csak… – sóhajtotta Zoltán, és nézte, ahogy a lány ajkai érzékien körbeölelik. – Hm, ügyes kislány. Dórit nagyon izgatta ez is, egyáltalán nem viszolygott a saját nedvétől. A szopóreflexe úgyis intenzíven beindult az elmúlt napokban, kívánta, hogy a tanárúr a szájába tegyen valamit, ha csak az ujját is. Úgy szívta meg, mintha a farka lenne, ésez mindkettejüket még jobban feltüzelte. Aztán a férfi visszatért a puncija simogatásához. Lassan mozogtak egymáshoz dörzsölődve, kényelmes simogatással és halk sóhajokkal, időnként érzékien súgdosva egymás fülébe, és élvezték az elnyújtott játékot. Ám Dóri már nagyon fel volt izgulva, és akárhogy próbálta húzni még, hamarosan fojtott, elharapott sikolyok kíséretében, remegve élvezett el Zoltán farkán. Ő szorosan átölelve tartotta, folyamatosan ingerelve közben a lány tüzes és sikamlós punciját, Dóri pedig összeharapdálta a szája szélét, hogy ne legyen túl hangos. A tanárúr erős, de gyengéd keze, a magabiztos, tapasztalt mozdulatai, és a feneke alatt dagadó kemény fasz megtették a hatásukat, elképzelni sem tudott azelőtt nagyobb gyönyört. Kipirultan, pihegve sóhajtozott még sokáig Zoltán ölében, aki elégedetten puszilgatta. – Ügyes vagy, kicsim. Gyorsan tanulsz. Csak így tovább. Eltelt pár perc, mire válaszolni is tudott neki. – Köszönöm, tanárúr… Nagyon szeretek magával tanulni. – Örülök, drága. De a férfi farka továbbra is ott ágaskodott alatta keményen, és Dóri tudta, hogy azzal is kezdeni kéne valamit. Csakhamar megint rákulcsolta a kezét, és Zoltán sóhajaiból érezte, hogy neki sincs már sok hátra. – Térdelj le, kicsim – súgta neki, ő pedig csak erre várt. Lecsúszott az öléből a lába közé, és a férfi combjára hajolva két kézre fogta a faszát. Egészen bódító érzés volt ilyen közelről látni megint. Játékosan megbökte az orrával, és mosolyogva nézett fel a tanárúrra. – Most leszopsz, Dórika, jó? – mondta Zoltán izgalomtól remegő hangon. – Igen, tanárúr – válaszolta a lány csillogó szemekkel, és megnyalintotta a farkát. Kicsit játszott vele, aztán lassan bekapta a végét. Ahogy eltűnt az ajkai között a makk, és cuppanva beleszívott egyet, Zoltán felsóhajtott. – Huh, ez az… Ügyes lány. Szopogasd szépen… Dóri pedig szót fogadott. Roppant mód élvezte a férfi izgalmát, a fasz lüktetését a szájában, a hangja remegését, az élvezettől eltorzuló arcát, és ahogy beletúrva a hajába finoman irányítani kezdte a fejét.

Igyekezett is beleadni mindent, mohón szopta, hogy ne okozzon csalódást ezúttal sem. Mikor azonban érezte, hogy sok lesz, lelassított, és vigyázott, hogy ne legyen túl hamar túl intenzív az érzés a férfinak, bírja csak minél tovább. Kényelmesen majszolgatta olyankor kicsit a makkját, mielőtt újra erősebben beleszívott volna. Folyamatosan felnézett rá, és figyelte a reakcióit. Tudta már, mi esik neki jól, mitől remeg meg izgatottan. Például amikor kis szünetet tartva körbecsókolgatta és megnyalogatta a farkát, mindig mélyeket lélegzett, amikor pedig egészen a torkáig leengedte, küzdött vele egy kicsit, és aztán felnézett rá könnyes szemmel, simogató dicséret volt a jutalma. Legszívesebben órákig játszott volna így, de Zoltán sem bírhatta már örökké. Ösztönösen megmozdult a csípője, tolta a farkát Dóri szájába, ő pedig tudta, hogy ideje erősen szívni. Markával határozottan megsimogatta a fasz tövét, és igyekezett végig sűrűn bólogatva, falánkan szopni, amíg a tanárúr nagyokat nyögve teleélvezte a száját. Nagy adagokban érkezett a nyelvére a sűrű, meleg, ragacsos sperma, ő pedig élvezettel kortyolta, és valamiféle furcsa, perverz elégedettséget érzett mellé. Kiszívott mindent, ami Zoltán faszából jött, aztán szopogatta még egy ideig felnézve rá, a tanárúr pedig dicsérgetve simogatta az arcát. – Kétségtelenül ötös lett a dolgozatod, kicsim – sóhajtotta. – Látod, megérte alaposan felkészülni… – Igen, tanárúr – mosolygott Dóri boldogan, és nyomott még néhány nyálas csókot a farkára. – Köszönöm, hogy segít nekem. – Örülök, hogy ilyen jó tanítvány vagy – mosolygott vissza Zoltán, és kicsit összekócolta a haját. Pihentek még egy ideig, a tanárúr hátradőlve, Dóri pedig a combjára ejtve a fejét. Mindketten meglepődtek, mikor az órára nézve rájöttek, mennyi idő telt el, szinte az egész délután. Úgyhogy előbb Dóri szedte rendbe magát, és mosolyogva elköszönt, hogy elsiessen, aztán Zoltán is hazafelé indult. Persze várt előtte, hogy ne egyszerre távozzanak az épületből. Sejtette azonban, hogy így is csak idő kérdése, mikor fog egy szemfüles kolléga gyanút. 5. A következő hét hasonlóan telt. Minden nap találkoztak, ha csak egy gyors óraközi szopás erejéig is. A kedd és csütörtök délutánokon pedig hosszabban is egymásba gabalyodhattak. Olyankor jobban ráértek, üres volt már az épület, és nem kellett félni, hogy valaki megzavarja őket. Dóri nem bánta, ha az ő kényeztetésére is jut idő, de már attól is kielégülést érzett, ha a tanárúrnak kedvére tehetett. Készségesen fogadott szót neki, és úgy érezte, nem is tudna olyasmit kérni, amire nem volna hajlandó. Imádta ezt az örökös mámort, a folyton ott lappangó izgalmat. Hirtelen egészen más hangulata lett az iskolának, a tanári irodák folyosójának, a kémiaóráknak pedig főleg… Az egész napját végtelenül megszínesítette és feldobta, ha akár csak pár perc erejéig találkozhattak. Zoltánnak gyakran sikerült meglepnie. Dóri ezt élvezte talán legjobban az egészben. Igaz, hogy azelőtt nulla tapasztalata volt, így minden újdonságként hatott neki, de amúgy is varázslatosan izgalmasnak érezte kettejük kapcsolatát, és nem tudott betelni vele. Hétfőn 2. és 3. óra között gyorsan leszopta, alig volt rá pár percük, de a hosszú hétvége után ezzel is bőven beérte. Nagyon várta már, hogy Zoltán közelében lehessen. Kedd délután újra az ölébe ülhetett, és sokáig simogatták egymást. A tanárúr végül a puncijára élvezett, Dórit pedig nagyon felizgatta a ráfröccsenő meleg, fehér geci, mind a látvány, mind az érzés. Szerdára megbeszéltek egy nulladik órát, és Zoltán akkor nyalta ki először. Dóri hanyatt feküdt az asztalán, széttárta neki a lábait, a férfi pedig megmutatta neki, milyen is egy jó hosszú, alapos nyalás. Majd’ elájult az izgalomtól, akkorát élvezett, mint még soha. Remegő lábakkal ment az első órára, és még sokáig nem tért belőle teljesen magához, csak pironkodott, amint felidézte. Csütörtökön délután aztán vissza is adhatta. A tanárúr azt a feladatot adta neki, hogy szopja minél hosszabban, vigyázva, hogy ne élvezzen el. Mellesleg a nyakkendőjével hátrakötötte Dóri kezét, és úgy kellett előtte térdelnie, csak a száját használhatta. Vigyázva, lassan és gyengéden szopva, néha kis szüneteket tartva sikerült is elhúznia majdnem egy órát, nagyon büszke volt rá a tanárúr, aminek szívből örült. A péntek furcsán alakult. Dóri ebédszünet
előtt
talált egy cetlit a kabátzsebében, amire kézzel írtak rá egy címet, és hogy 14:00. A cím pár sarokra volt az iskolától, egy bolt környékén, és valaki minden bizonnyal ott akart találkozni vele. Persze nem sok kétsége volt afelől, hogy ki, de azt nem tudta elképzelni, miként kerülhetett a cetli a zsebébe. Mindenesetre örült, hogy időben megtalálta. Suli után oda is ment rögvest, a megadott időpontban pedig megjelent a tanárúr. Megállt a kocsijával a járda mellett, Dóri pedig nem vesztegette az időt, gyorsan bepattant, és már el is hajtottak. Egészen különleges érzés kerítette hatalmába, ahogy ott ült mellette az autóban, és beszélgetni kezdtek, végre nem csak kémiáról. Zoltán látszólag céltalanul vezetett kényelmes tempóban, és szokatlanul vidámnak tűnt ő is. Dóri sokat mosolygott, tetszett neki a kocsi, szép volt az idő, és amúgy is szeretett nézelődni a városban. Később egy gyorsétteremnél álltak meg, vettek néhány szendvicset, aztán a parkolóban ülve megették. Közben figyelték a járókelőket, és meglepően jól elbeszélgettek. Dóri nem is számított rá igazán, hogy ilyen közös programra sor kerülhet valaha, de kellemesen csalódott. Zoltán épp olyan normálisan és lazán viselkedett, ahogy remélte, és ezúttal nem kezdett ki vele szexuálisan. Dórinak kellett rámásznia a végén, hogy azért ilyen téren se múljon el izgalom nélkül a délután. Kicsit tolakodva hajtotta az ölébe a fejét, de Zoltán persze nem ellenkezett, és a farkát sem kellett sokat nógatni, hogy szokás szerint kőkeményen álljon. Dóri a kedvességéért érzett hálától még lelkesebben szopta le, szerelmesen játszadozva a farkával, ahogyan csak olyan lány képes, aki őszintén kívánja. A tanárúr aztán az otthonától csupán egy utcányira tette ki, és Dóri teljesen megbabonázva érezte magát, repesett az örömtől egész hétvégén. Következő kedden aztán gondolt egyet, és úgy döntött, hogy késni fog a korrepetálásról. Hosszan latolgatta, mennyi lenne az optimális késés, végül tíz percben határozta el magát, és a saját lelkére kötötte, hogy nem megy be előbb Zoltán irodájába. Ez nem volt egyszerű, mert mindig magával ragadta az a kislányos izgalom, amit első alkalmakkor is érzett, amint megállt a tekintélyt parancsoló ajtó előtt. Hevesen dobogott a szíve, sűrűn nézte az óráját, és nyugtalanul toporgott. Tudta, érezte, hogy Zoltán odabent várja, és bizonyára csodálkozik már a szokatlan késés miatt. Addig minden alkalommal pontosan érkezett, ilyesmi még sosem fordult elő. Éppen ezért kellett tíz perc, az elég lesz, hogy elmúljon a tanárúr bizonytalansága, és megnehezteljen… Igen, Dóri ezúttal rossz akart lenni, jóelőre megfontolt szándékkal. Bár a múltkori fenekelés valóban fájt neki, és néhány napig nyögte a kellemetlen mellékhatásait, azóta is egyből nedves lett a puncija, ha arra visszagondolt. De rájött, hogy ha túl jól viselkedik, Zoltánnak sosem lesz oka megbüntetni újra… Így arra jutott, hogy kicsit segít neki ebben. Csak remélte, hogy jól fog elsülni, és nem csinál valami bolondságot. Ahogy letelt a tíz perc, sietve kopogott, és a tanárúr mindjárt felelt is. – Tessék! – mondta, és a hangja mogorva volt. Dórinak ettől gombóc lett a torkában, és kicsit remegve lépett be, bár előtte elhatározta, hogy próbál majd szemtelenül viselkedni. Amint azonban meglátta Zoltán szigorú tekintetét, minden bátorsága az inába szállt. – Késtél – mondta egyből hidegen. – Ráadásul sokat. – Bocsánat, tanárúr – állt meg Dóri az asztal túloldalán, hátratett kezekkel, és bűnbánóan lehajtotta a fejét. – Van valami mentséged? Meg kéne, hogy büntesselek… – Nincs, tanárúr – vágta rá Dóri. – Rossz voltam. Megérdemlem a büntetést. Ahogy Zoltánra nézett csillogó szemekkel, az ajkába harapva, egyszeriben látta rajta, hogy a férfi megértett mindent. Az arcáról eltűnt a fürkésző bizonytalanság, és a helyét a megjátszott harag vette át. – Ez komoly dolog, Dóri – méltatlankodott. – Nagy tiszteletlenség és hanyagság a részedről. – Tudom, tanárúr… – sütötte le a szemét megint a lány. – Fontos, hogy fegyelmet tanulj. Támaszkodj csak az asztalra – utasította, aztán felállt, hogy a lány mögé sétáljon, és közben elkezdte kicsatolni az övét. – Az iskolában rendre és precizitásra van szükség. Nem hagyhatom, hogy ilyen rossz szokások uralkodjanak el rajtad. Húzd fel a szoknyád. Dóri pironkodva, az izgalomtól reszketve engedelmeskedett. Jól előre dőlt, rákönyökölt a hideg asztallapra, és a derekáig felhajtotta a szoknyáját. Bugyit természetesen nem viselt, annyira azért nem akart szófogadatlan lenni. Csendben várt és figyelt, amíg Zoltán mögé ért, és amikor rácsapott tenyérrel a fenekére, feltört belőle egy elfojtott nyögés. – Ah… – Rossz voltál, kicsim, igaz? – Nagyon rossz, tanárúr – domborította neki a fenekét Dóri. Már magától tette szét kicsit a lábát, hogy szépen látsszon a puncija is, erre nem kellett külön felszólítani. Zoltán láthatta egyből, hogy máris milyen nedves. Néhányszor megpaskolta a popsiját, hol gyengéden, hol erősebben, a lány pedig nyöszörögve tűrte. – Mit gondolsz, hányat érdemelsz ezért a hanyagságért? – Tizet – suttogta Dóri némi gondolkodás után. – Az kevés, kicsim. Legyen húsz, és akkor megtanulod egy időre, mi a fegyelem. – Igen, tanárúr. Kicsit elsőre soknak tűnt a húsz szíjcsapás, és Dóri meg is rettent egy pillanatra. Nem tudta, kibírja-e, de izgatta továbbra is a kiszolgáltatottsága. Zoltán végigsimította a hátát, aztán belemarkolt a hajába, és enyhén meghúzta. – Ez fájni fog, kis ribanc… Dóri homorított, és megfeszült a teste. Bárki mástól vérig sértette volna ez a szó, de Zoltán szájából valahogy ez is kívánatosan csengett. El kellett ismernie, hogy szeretne a ribanca lenni, és kéjes örömmel töltötte el, ha annak érezhette magát. Vágyott rá, hogy tegyen vele amit csak akar, és ahogy hátranézett rá a válla fölött nyitva felejtett ajkakkal, a tekintetében benne volt az ígéret: nem fog ellenkezni. Zoltán megmarkolászta a puha, meztelen fenekét, aztán kezébe vette a nadrágszíjat, és suhintott vele egyet a levegőben. A baljós hangra Dóri megborzongott, és a várható fájdalom miatt igazi félelmet érzett. Innen már nem volt visszaút, biztos lehetett benne, hogy megkapja a kiszabott húsz csapást, és csak a férfin fog múlni, mennyire lesz kíméletes. Akármennyi ideje is volt felkészülni, az első ütés meglepte. Nagyot csattant, és úgy csípte az érzékeny, fehér bőrét, hogy csillagokat látott tőle. Lehajtotta a fejét, próbált hangtalanul tűrni, de a másodiknál, ami elég gyorsan következett rá, egy halk sikoly hagyta el a száját. – Aah – harapta el a végét, aztán rögtön bűnbánóan nézett a tanárúrra, de ő nem dorgálta meg. Harag helyett sokkal inkább szenvedélyes vágyat látott a szemében, ami benne is még jobban feltüzelte az izgalmat. Attól fogva nem is törekedett rá, hogy teljesen csendben maradjon. Megengedett magának egy-egy halk sikolyt és jajszót, ami akaratlanul is egyre kéjesebbre sikerült, és közben odaadóan tartotta a popsiját Zoltánnak. Ő komolyan is vette a feladatát, és elég erőseket ütött. Lelkiismeretes szigorúsággal sújtott le újra és újra, Dóri fenekén pedig hamar vörös csíkok jelentek meg. – Ah, aúh… – sóhajtott, a tanárúr pedig egy kis szünetet tartva óvatosan megsimogatta a popsiját. Már meleg volt a bőre az ütésektől. – Nagyon fáj, kicsim? – kérdezte együttérzően. – Ah, igen tanárúr, nagyon… – nyögte Dóri vékony, szenvedő hangon. – Muszáj, szükség van erre, hogy megtanuld. Te is tudod, hogy megérdemled, ugye? – Igen, tudom… Rossz voltam… Zoltán keze mintegy véletlenül, futólag besiklott a fenékvágatába, le egészen a puncijáig, és hosszan végigsimította. A férfi jól érezte, mennyire nedves már, és elég volt éppen csak megérintenie a lucskos ajkakat a középső ujjával, Dóri már megsemmisülten rogyott az asztalra az élvezettől. Összekeveredett benne a fájdalom a gyönyörrel, és már maga sem tudta, melyik az erősebb. Ahelyett, hogy kioltották volna egymást, még intenzívebben hatottak rá összefonódva. Zoltán ujja aztán a lány szépen kitárulkozó popsilyukához ért, és ott megtorpant egy pillanatra. Ahogy kicsit megnyomta, Dóri megint felnyögött. – Ah, tanárúr… – Tudod, hogy mit érdemelnek még a rossz kislányok, Dórika? – kérdezte a férfi, és hangja megremegett az izgalomtól. – Mit, tanárúr? – kérdezte Dóri őszinte érdeklődéssel, és kicsit megmozgatta a fenekét. Zoltán gyengéden piszkálgatta az ujjbegyével a rózsaszín lyukat, amitől a lány egy szokatlan, újfajta bizsergést érzett odalent. Minél tovább időzött el ott a férfi ujja, annál inkább kívánta, hogy folytassa még. De a tanárúr kitartott a büntetés befejezése mellett. Elhúzta a kezét, újra megfogta a szíjat, és ismét erősen lesújtott. Dóri beleremegett, feljajdult, és csak találgathatta, mire is gondolt Zoltán, mit érdemel ő. A húsz tényleg sok volt, és egyre
többnek
tűnt.

Tíznél már reszketve vonaglott, tizenötnél úgy érezte, hogy lángvörösen ég és izzik a popsija, a vége felé pedig lehunyta a szemét és összeszorította az ajkait. A hideg asztalnak nyomta az arcát és nagyokat nyögve tűrt. Zoltán ütései egyre lanyhultak, és a végéhez közeledve nagyobb szüneteket tartott a csapások között. Dórinak így is könnycsepp gördült le az arcán, mire befejezték, és minden ízében remegett. Sóhajtva könnyebbült meg, amikor Zoltán végre letette mellé a szíjat az asztalra, és a derekáról felcsúszott felső alá nyúlva megcirógatta a hátát. – Ügyes voltál, kicsim – súgta gyengéden. – Bátor kislány. – Köszönöm, tanárúr… – mondta Dóri a sírást elfojtva. – Megtanultad a leckét egy időre, igaz? – Igen, ezentúl jó leszek… Amíg a lány összeszedte magát kicsit, Zoltán finoman simogatta, hol a hátát, derekát, hol pedig lenyúlva a lábán, a combját egészen a térdéig. Várt vele, hogy a vörös popsiját megérintse, és akkor is nagyon óvatosan nyúlt hozzá. Dóri kéjesen felnyögött, és a fejét felemelve hátranézett. A szeme még csillogott a könnyektől és az arca is kipirult, de ahogy egy pillanatra megnyalta az ajkát és megvonaglott a csípője, Zoltán jól érezte, hogy mennyire tüzes a teste. – Most tanulunk valami újat, drága – mondta, és egyre közelebb állt a lány mögé. Határozottan megsimogatta a punciját, benyúlt a nedvesen szétnyíló ajkak közé és matatott kicsit a bejáratnál, amitől Dóri mindjárt nagyokat sóhajtott. Finoman benyomta az ujja hegyét, kitapogatva a szűzhártyát, de ott óvatosan megtorpant. A lány puncija hívogatta, szinte beszippantotta az ujját, de ő csak visszafogottan simogatta, hiába tartotta oda Dóri készségesen. – Ah, mit tanulunk, tanárúr? – sóhajtotta, és várakozással telve nézett fel a férfira. Nem nagyon tudott másra gondolni, mint hogy végre meg akarja dugni, és éppenséggel nem is lett volna ellenére a dolog. Annyiszor elképzelte már, ahogy belecsússzan a szűk puncijába Zoltán farka, és mélyen kitöltve feszíti, hogy már mindennél jobban kívánta és akarta. Nem is tudta volna jobban kidomborítani a punciját, legszívesebben rátolatott volna a férfi ujjára, hogy elnyelje tövig. De Zoltán hidegvérűen húzta el a kezét, és ráérősen körbesimogatva visszatért a popsinyílásához. – A rossz kislányok sorsa, hogy seggbe basszák őket, drágám – mondta Zoltán kedves hangon, és lassan elkezdte belefúrni az ujja hegyét Dóri fenekébe. – Ah… – sóhajtott meglepetten, de nem húzódott el, inkább kíváncsian figyelt. A férfi puncinedvtől sikamlós ujja egész könnyen talált utat magának, és Dóri beleborzongott a gondolatba. Nem egészen erre számított először, de végülis, miért ne. Annyira kívánta már Zoltán farkát, hogy nem is tudott tisztán gondolkodni. Ha a férfi nem akarja elvenni a puncija szűzességét, márpedig ettől úgy tűnt, hogy ódzkodik, akkor tényleg betehetné legalább a fenekébe. A lényeg, hogy a testében érezze végre, hogy magába fogadhassa, és hogy basszanak. Elpirult és felsóhajtott erre a szóra, egyfelől zavarba hozta, másfelől furcsán melengette a lelkét. – Megtanít a tanárúr baszni?… – kérdezte halkan, és meglepődött magán, hogy ki merte mondani. Nagyon furcsán hangzott számára a saját szájából, sosem használt azelőtt ilyen szavakat, de Zoltánnak láthatóan elnyerte a tetszését. – Úgy van, kicsim, baszni fogunk. Szopni már ügyesen tudsz – mondta, és lassan tolta egyre beljebb az ujját, finoman nyomogatva, aprókat mozgatva rajta, amitől Dóri teljesen elgyengült. – Ah, igyekeztem, tanárúr… – nyögte, és próbálta ellazítani a fenekét, hogy a férfi ujja kényelmesebben mozoghasson benne. – Tudom, drágám. Itt az ideje, hogy előrébb lépjünk. Hamarosan az egész ujja eltűnt a lány popsijában, masszírozta és simogatta belülről, Dóri pedig csendben élvezte. Egészen különleges érzés volt, de már a tanárúr ujja is elég nagynak tűnt. Kicsit felébredt benne a félsz, hogy milyen lesz elsőre, de egyre inkább izgatta a gondolat. – Tetszik a popsim a tanárúrnak? – kérdezte kislányos hangon, Zoltán pedig mosolyogva simogatta meg. – Igen, kicsim. Nagyon kívánatos. Finom szűk és meleg… – mondta, miközben lágyan ujjazgatta. Ahogy a farka a lány combjához ért hátulról, Dóri nagyot sóhajtott. Érezte, milyen kemény, és hogy mennyire vágyik rá. – Ah, tanár úr… – nézett hátra rá.- Tegye be, kérem… – Húzd szét a popsidat – utasította Zoltán, Dóri pedig engedelmesen hátranyúlt, és két kézzel széthúzta neki a fenekét, teljesen felkínálva ezzel. – Basszon meg, tanár úr… – suttogta, és tényleg rossz lánynak érezte magát, de ettől csak izgatottabb lett. Zoltán látta a szemében a hívogató kéjes vágyat, valamint az odaadást, amivel a gondjaira bízta magát. Kimondatlanul is értette a kérést, hogy vigyázzon rá, és ne legyen túl durva. Érezte rajta az első aggodalmat, ami nem is volt indokolatlan. Ahogy a szűk lyukhoz tette a farkát, és a makkjával kicsit megsimogatta, túl nagynak tűnt a lány formás kis popsijához képest. De nagyon fel voltak már izgulva mind a ketten, ugyanúgy vágytak a dugásra, és muszáj volt megpróbálni. Az ujjával jól benyálazta mindkettejüket, aztán erősen megfogta a lány derekát, és elkezdte betolni. Dóri hátranézve, elakadt lélegzettel figyelt. Felkészült rá, hogy kellemetlen lesz, és hatalmasnak is érezte a lassanként a fenekébe hatoló faszt, de Zoltán figyelte a reakcióit. Először épp csak a makkot nyomta be, aztán sokáig várt. A lány nagyokat sóhajtott és meg-megvonaglott, de nem jajgatott, sőt inkább izgalom és élvezet ült ki az arcára. Türelmesen várt, és közben nagyokat lüktetett a farka a szűk popsiban. Nem is lehetett volna már keményebb, a látvány is nagyon felizgatta, ahogy feszült körülötte a lány nyílása. Dóri még sosem tapasztalt hasonlót. A férfi minden szívverését az alfelében érezte, és bár egy pillanatig azt hitte, szétreped a feneke, a kezdeti kellemetlenség hamar átment izgató, feszítve kitöltő érzésbe. Amint belegondolt, hogy Zoltán fasza van a popsijában, parttalan gyönyörűség öntötte el, és kívánta még jobban magában tudni. Megmozgatta a fenekét, és halkan sóhajtott: – Még… Zoltán finoman nyomta egyre beljebb, erősen tartva a lány derekát, néha megmozgatva kicsit a farkát ki-be. Nagyon szűknek érezte a lány seggét, ezért óvatos próbált maradni, de Dóri csakhamar tolta rá magát a farkára. Mire észbekapott, fele már el is tűnt benne, és egyre felszabadultabban mozogtak mindketten. – Ahh, tanárúr – nyögte a lány csillogó szemekkel. – Olyan nagy… – Ügyes vagy, kicsim. Bátor kislány – sóhajtotta Zoltán, és úrrá lett rajta a mohóság. Nem tudta már beérni kevesebbel, az egész farkát be akarta gyömöszölni a lány seggébe. Kezdte megvadítani az az ártatlan kéjvágy, amit látott rajta, és amivel tolta neki hátra a fenekét. Szenvedélyesen markolta a derekát, a csípőjével enyhén mozogva pedig egyre mélyebbre nyomta a farkát. Innen már nem volt megállás. Dóri szemei nagyra nyíltak, a száját pedig kicsit eltátotta, de Zoltán nem látott rajta fájdalmat.

– Nem fáj, drágám? – kérdezte tőle. – Ah, nem, tanárúr… – nyögte a lány. – Ügyes vagy nagyon. Mindjárt teljesen benned van… – Ahh, úgy feszül a popsim. Annyira tele van… – Érzem, kicsim. Nagyon finom szűk a kis segged… – Ahh, tanárúr, nyomja belém az egészet… Zoltán megfeszült még egyszer, és az egész fasza eltűnt a lány éhes fenekében. Magához szorította, a csípője a fenekéhez simult, és előrenyúlva megcirógatta az arcát. – Érzed, kicsim? – Ahh, igen… Ah… Dóri nagyokat sóhajtott és nyögött, el sem hitte, hogy végre megtörtént. Remegett a boldogságtól és az izgalomtól. Amikor pedig Zoltán felhúzta az asztalról, hogy átölelve hátulról végigcsókolgassa a nyakát, magától kezdett vonaglani a faszán. – Baszunk, kicsim, mit szólsz? – Ahh, nagyon jó… Basszon meg, tanárúr… – suttogta vissza, és erőtlenül olvadozott a karjaiban. Intenzív érzés volt a nagy, dagadó farok a seggében, főleg amikor Zoltán óvatosan megmozgatta, és elkezdte ki-be húzogatni. A nyakára és a tarkójára érkező apró harapásokba pedig úgy beleborzongott, hogy még a popsija is összerándult a férfi farkán. Zoltán egy ideig kényelmesen, lassan döfködte, sok simogatás és puszi kíséretében. Mindketten kiélvezték az újdonság varázsát, és hogy végre ennyire közel kerültek egymáshoz… Közelebb már nem is lehetett volna. Dóri el sem tudta hinni, hogy mindez valósággá válhatott, jobb volt, mint ahogy bármelyik perverz fantáziájában elképzelte. Amikor pedig a férfi magasabb tempóra kapcsolt, és határozott lökésekkel kezdte baszni, nem bírta visszatartani, és nagyokat sikongatott. – Aahhh, tanárúúr… – vonyította, és úgy tekergette a fenekét Zoltán farkán, mint egy igazi ribanc. A férfi kénytelen volt a szájára tapasztani a tenyerét, hogy ne kiabálja fel az egész épületet, de így is hangos maradt. Persze ez Zoltánt nem tudta
már visszatartani,
erősen dugta, és élvezte a feneke szorítását. – Nagyon jó a seggedben lenni, Dórika – suttogta a fülébe. Ahogy előrenyúlt a puncijához, elég volt egyetlen érintés a megfelelő helyen, és a lány sikítva élvezett el. – Ahh, tanárúr… – Élvezz, kicsim, ez az… Ha nem tartja a karjai között, bizonyára erőtlenül csuklik össze. A feneke pedig olyan szorosan fogta a farkát, hogy egy ideig mozdulni is alig tudott benne. Dóri nehezen tért magához, teljesen elvesztette az öruralmát, és úgy érezte, feloldódik a Zoltánnal való baszásban. Azt sem bánta volna már, ha valaki rájuk nyitja az ajtót, és látja, amint a kémiatanár dugja a seggét, semmi más nem tudta érdekelni, csak hogy a férfi minél tovább benne maradjon. Zoltán mozgott még, de egyre nagyobbakat sóhajtott ő is. A lány vonagló, feszes teste a kezei között a végletekig felizgatta, a meleg, szűk kis nyílás pedig eszményien masszírozta a farkát. – Sokat fogunk ezután baszni, kicsim – suttogta Dóri fülébe, ő pedig szerelmesen nézett fel rá, és szorosan simult hozzá a hátával. – Szeretek baszni a tanárúrral… – Ah, drága, tele fogom élvezni azt a szép popsidat… – nyögte Zoltán, és Dóri látta rajta, hogy nem kell már neki sem sok. Őszintén kívánta, hogy lője bele az összes spermáját, és élvezzen minél nagyobbat, ezért hátranyomta neki a fenekét, begörbítette a hátát, és az ajkába harapva kérlelte: – Élvezzen a seggembe, tanárúr… – Ah, kéred kicsim? – Igeeen, kérem… – nyögte elhaló hangon Dóri, és megszorította a fenekével a férfi farkát, aki nem bírta tovább. Erősen megragadta a derekát, mélyen benne tartotta a faszát, és nagyokat lüktetve, lökdösve spriccelte belé a gecijét. – Ahh, tanárúr… Igenn… – sóhajtotta a lány, amikor megérezte a beléáramló forró spermát. Zoltán úgy érezte, a szűk fenekével teljesen lefeji a farkát, és egy csepp sem marad benne. Hatalmasat élvezett, és Dóri fülébe lihegve borult rá, teljesen megsemmisülten. Egy ideig csak pihegtek mindketten, Dóri pedig sokáig élvezkedett még a férfi kemény farkán. Ahogy érzékeny lüktetett benne, az is szörnyen izgató volt, és szerette volna, ha örökre benne marad, ha sose veszi ki. Zoltán elégedetten puszilgatta az arcát és a nyakát. – Ügyes kislány – mondta dicsérően, Dóri pedig boldogan pirult el tőle. – Köszönöm, tanárúr… – Ezt is hamar meg fogod tanulni, úgy érzem. – Igyekezni fogok, ígérem… Még sokáig csak simogatták és becézgették egymást szerelmesen, aztán muszáj volt összeszedniük magukat. Hamar elrepült a délután, és mindkettejüknek indulni kellett haza. Dóri nagyokat mosolygott az úton, miközben sétált. Érezte, hogy ezután egy új szinten fognak folytatódni a korrepetálások, és alig várta, hogy napközben, szünetek alatt is sor kerülhessen egy-egy gyors menetre. Legszívesebben minden napot így töltött volna, és csak azt sajnálta, hogy titkolózniuk kell. Valahol motoszkált benne a gondolat, hogy talán ez nem helyénvaló, és tényleg úgy viselkedik, mint egy éretlen kis ribanc, de nem igazán tudta aggasztani. Soha életében nem érezte még magát ilyen boldognak, mint ahogy hazafelé sétált, bugyi nélkül, egy igazán kiadós baszás után. A hűs délutáni levegő simogatta a nyirkos punciját, a tanár úr gecije pedig lassan csordogált le a combján.


Figyelem, felnőtt tartalom! Ha még nem töltötted be a 18! évet, akkor hagyd el az oldalt!