Kész őrület
Míg te nem voltál, soha nem csináltam semmi őrültséget.
Míg veled nem találkoztam, őrült pillanataim lajstroma igencsak rövid volt. Eletemben pontosan háromszor rúgtam be. Sosem szexeltem a szabad ég alatt, sem a zuhanyzóban, még kevésbé egy nyilvános mosdóban, miközben odakint emberek várakoznak türelmetlenül. Sosem verték el a seggemet vagy tömték be a számat a saját bugyimmal, mindig úrinőként bántak velem, különösen a hálószobában.
Nyugodt, összeszedett, higgadt és stabil egyéniség voltam, az a fajta, akit mindig kijelöltek sofőrnek, aki vigyázott mindenki másra. Én voltam, akinek ott kellett lennie, de akit igazából sosem vettek észre.
Harminc éves voltam és oly nyugodtan éltem az életemet, hogy néha úgy tűnt, mintha egyáltalán nem is éltem volna.
Te viszont egy kicsit túlságosan is zajosan éltél, túl gyorsan. Te voltál az a vad gyermek, aki ismerte a legjobb bárszékeket a legjobb bárokban, az a pasas, aki ha tényleg akart valamit, azt meg is szerezte, az a férfi, akinek olyan hírneve volt a nők körében, hogy a város összes férfija kimondatlanul is félt tőle.
Úgy emlékszem arra a napra, mintha tegnap történt volna. Egyszerű hétköznap volt és én a megszokott bevásárló utamra indultam. a csomagtartóm tele volt papírtörülközőkkel, mosóporokkal és élelmiszerekkel. Te épp ott jöttél a klub előtti parkolóban, ami előtt mindig el kellett haladnom, útban hazafelé a vásárlásból.
Hosszú, magabiztos léptekkel jöttél… ha nem is peckesen, de majdnem. Egyik kezedben újság volt, a másikban egy sör. Úgy tartottad azt az üveget, mintha a részeddé vált volna. Csak néztem, ahogy egy jót húztál az üvegből, aztán kinyitottad a lerobbant, öreg furgon ajtaját, ám előbb még rám néztél.
Épp zöld volt a lámpa, de nem indultam el. Egyszerűen megbabonáztál. Visszafordultam és indultam feléd.
Mindez teljesen ellentétes volt az egyéniségemmel. A legkevésbé sem illettél hozzám. A hajad túl hosszú volt, a mosolyod vásott, ám az egész megjelenésed ellenállhatatlan volt. Túl fiatal voltál hozzám, az én ízlésem szerint valami szörnyű, túlságosan is nemtörődöm ahhoz, hogy passzoljál az én gondosan megtervezett életstílusomhoz. És mindez a negatívum most láthatólag mégsem számított, mikor behajoltál a kocsim nyitott ablakán és sörrel kínáltál.
Egy szó sem hangzott el, csak a mellettünk elhaladó, lassan araszoló forgalom zaja hallatszott, miközben mi megosztoztunk a sörön ott, a parkolóban, a nap kellős közepén.
Életemben először ittam sört. Ezt persze nem mondtam meg neked.
Azt sem mondtam meg, hogy nem is ízlik. De tetszett maga a tény, hogy azt iszom, ami akkor épp a tied volt, hogy ajkam olyan helyet érintett, amit a te ajkad is, és azóta sem tudok ránézni egy üveg sörre úgy, hogy eszembe ne jutna, hogy tűzött le rád a nap, barna hajadat szinte vörösesre szíva, miközben a mosolyod teljes mivoltában kiült zöld szemedben.
Míg nem találkoztunk abban a parkolóban, még csak nem is álmodtam volna arról, hogy végül majd nálam kötünk ki, hogy otthagyod a kocsidat a bár előtt és beülsz mellém az én kocsimba, aztán úriember módjára becipeled az élelmiszereket, majd leülsz velem, és órákon át beszélgetünk. Míg a vacsorát készítem, kitakarítod a házat, és megcsinálsz mindent, amit általában én szoktam.
Jöttél velem a mosókonyhába, és beszélgettünk, míg összehajtogattam a ruhákat. Kijöttél velem a hátsó udvarba, míg meglocsoltam a kertet. Hagymát vágtál a konyhában, kezed oly gyorsan járt a késsel, hogy egyből világos volt számomra, sőt, kissé meglepő is: nemcsak hogy tudsz főzni, de még élvezed is.
Aztán leültél velem a kanapéra, ahol bort iszogattunk, míg a tévében valami nem túl érdekes műsort adtak, te pedig közben meglepő dolgokat meséltél az életedről. Faltad Hemingway műveit, a kismacskák voltak a gyengéid és néha aggódtál, hogy túl sokat iszol.
Johnny Cash-t tartottad a valaha élt legnagyobb énekesnek, és el is énekelted a Folsom Prison Blues-t mély, bariton hangodon… kissé hamisan. Aztán a Jacksont énekelted, én pedig veled együtt fújtam.
Hamarosan táncra perdültünk ott a televízió fényében, aztán mikor felnevettem és azt mondtam, nagyon tetszik a hangod, abbahagytad az éneklést és megcsókoltál.
Később jöttél velem a hálószobába. Meglepődtem, mikor kiderült, hogy szégyenlős és tartózkodó vagy. Azt vártam, hogy hetykeséged majd féktelen bujaságban nyilvánul meg, ehelyett szinte húzódoztál…
bár megcsodáltad a testem. Centiméterről centiméterre végigsimítottál ujjaiddal a lábamon, karomon és hasamon. Végigcsókoltad a lábujjaimtól a fülemig minden porcikámat. Mire mindennek a végére jártál, mindketten olyan feszültek voltunk, mint az acélrugó. És attól a pillanattól kezdve, hogy belém hatoltál, mintha minden gátlást elfújt volna a szél, szeretkezésünk amolyan vérbeli baszás volt, kemény és durva összefonódás, amitől tele voltam véraláfutással, tagjaim sajogtak, arcomon pedig mosoly ült, mikor a hajnal beköszöntött ablakomon.
Mire felébredtem, te már elmentél. Valahogy jó érzés volt ez is.
Ennek így kellett lennie.
Egy héttel később megjelentél az ajtómban egy üveg borral, és miután félig kiittuk, a maradékot a testemre öntötted és onnan nyaltad le. Ez foltokat hagyott az új szőnyegemen, de meg sem próbáltam eltüntetni.
Egyik este összefutottunk a vegyesbolt előtti parkolóban.
Köszöntünk egymásnak, aztán búcsút intettünk, ám még csak félúton jártam hazafelé, de te már ott voltál mögöttem, rám villogtál a fényszóróval. Én behúztam egy elhagyatott malom parkolójába, és percekkel később már ott voltunk a te furgonodban, kezemet a számra tapasztottad, két lábam pedig a válladon nyugodott. Olyan keményen dugtál, hogy a furgon nyikorogva rázkódott a kerekeken.
Néha napokig velem maradtál, és ittad a szerelmesek borát. Néha felkeltél az éjszaka kellős közepén és engem kerestél, megkönnyebbülten sóhajtottál fel, mikor láttad, hogy még ott vagyok.
Egy reggel pedig csak úgy eltűntél, minden magyarázat nélkül. Biztos voltak más nőid, de ez engem cseppet sem érdekelt. Csak azt tudtam, hogy mikor eljöttél hozzám, úgy éreztem, akkor élem igazán az életemet.
És idővel megváltoztam. Megtanultam sört inni és Marlboro-t szívni, a hajamat is festettem. Megtanultam káromkodni, mint egy kocsis, őrült módra autót vezetni. Még tetováltattam is magam… egy kis pillangót a hátam közepére. Szivárványszínű szárnyait kiterjesztette és egyenesen rád nézett, míg hátulról dugtál.
Te voltál az én éjszakai autóstopposom, az idegen a cukorkával, a töltött puskám, a védőháló nélküli trapézom. Te voltál számomra az őrültség.
Évek teltek el azóta, hogy az öreg Thunderbird lezuhant a szakadékba. Az újságok azt írták részeg voltál, túl gyorsan hajtottál, a biztonsági öved nem volt bekapcsolva. Ezeket harsogták fekete-fehér címsorokban, és bizonyára így is volt. Arról viszont nem írtak, hogy te örökké fiatal maradsz, örökké nemtörődöm és örökké tökéletes a nem megfelelő nő számára, amilyen mindig is voltál.
Ma este vettem két sört. Kikocsikáztam a szakadékhoz és megittam az egyiket. Aztán felbontottam a másikat és teljes erőmből elhajítottam.
A sör borostyánszínű ívben ömlött ki, én pedig visszafojtott lélegzettel vártam az összezúzódó üveg megkönnyebbülést hozó csattanását.
És mikor bekövetkezett, felnevettem, sírtam és üvöltöztem a holdra, ahogy te tanítottad nekem.