Forró fagylalt
Eredetileg csak fél órára ugrottam be a városba, hogy elintézzek valamit. De aztán a ragyogó nyári napsütés engem is arra csábított, hogy vegyek egy nagy adag fagylaltot, és sétálgassak a meleg délutánban. Leültem a szökőkút mellé, és másokkal együtt onnan néztem az embereket, meg a vízcseppeken megtörő napfény csillogását. Alighanem nagyon elmerengtem, mert nem is láttam, honnan bukkant elő az a magas, barna srác, aki most leült mellém, és megszólított
– Hol lehet ilyen finom fagyit kapni? – Meglepődtem, hogy csak úgy „leszólít”, de megnyerő külseje volt, és nem úgy nézett ki, mint aki tolakodni akar; nem ült szorosan mellém, senki sem gondolta volna, hogy összetartozunk. Egyébként is jó napom volt, ezért úgy döntöttem, nem leszek undok.
– Miből gondolod, hogy finom? – tudakoltam.
– Abból, hogy mosolyogsz fagyizás közben.
Hát így kezdődött: kicsit furán, kicsit mókásan. Néhány perc után már olyan volt, mintha nem is csak az imént ismertem volna meg. Kiderült, hogy Zoltánnak hívják, és valahogy annyira illett hozzá ez a név. Komoly volt, ugyanakkor derűs, és nagyon kedves. Miután végeztem a fagyival, megkérdezte, meghívhat-e még egyre, hiszen annyira ízlett, és neki is jól esne. Így aztán együtt fagyizgatva indultunk sétára. Sokat beszélgettünk, mindenféléről, míg végül előrukkolt egy mozi meghívással. Olyan jól éreztem magam vele, és úgy gondoltam, ha már nem ráztam le az első percben, akkor igazán nincs semmi rossz abban, ha elfogadom az invitálást. Hiszen egy „normális” randin is elmennék moziba a sráccal. Jó volt a film, ő pedig úgyszólván tisztességesen viselkedett. Még a kezemet sem fogta meg, csak néha rám nézett, hogy lássa, tetszik-e a film. Tetszett, de főleg az, hogy vele nézhettem meg. Az éjszaka langyos volt, az aszfaltból meleg sugárzott, és nekem már régen volt ennyire kellemes estém.
– Köszönöm ezt a kellemes estét – Zoltán szinte a saját gondolataimat visszhangozta.
– Hazakísérhetlek? – kérdezte, és figyelmeztetésemre, hogy messze lakom, csak azt felelte, akkor annál inkább szükségem van arra, hogy valaki vigyázzon rám az úton.
Tényleg messze laktam, de olyan jó volt sétálgatni, és valahogy tőle sem akaródzott még elválni. Nagyjából félúton volt egy kis park, és leültünk egy padra, hogy kissé megpihenjünk. Addig egyfolytában beszélgettünk, megtárgyaltuk a film részleteit, ami mindkettőnknek nagyon tetszett, és még sok más filmről is szó volt; kiderült, hogy ezen a téren eléggé hasonló az ízlésünk. Azonban ahogy leültünk, mindketten furcsán elhallgattunk. Akkor nagyon finoman, kicsit félénk mozdulattal megfogta a kezem. Csodálatos érintés volt. Mint egy kis áramütés, de nem is jó hasonlat ez, hiszen nem kellemetlen volt, hanem gyönyörű. Így ültünk egy darabig megilletődve. Nagyon jó volt érezni a keze melegségét, az ujjával picit megsimogatta a tenyeremet, és hosszú percekre átadtuk magunkat némán ennek az együttlétnek. Azt gondoltam, talán a szívünk is egyszerre dobog. Éreztem, az arcom tűzpiros lesz, nem is mertem ránézni, pedig tudtam, nem láthatja, hiszen csak az utcai lámpák gyér fénye szűrődött le hozzánk. Aztán megmozdult, én pedig felé fordítottam végre a tekintetemet. Csillogó szeméből kiolvastam a kérdést; felé hajoltam, ő pedig megcsókolt. Puha volt a csókja, lassú és nagyon édes. Vágy ébredt bennem, hogy soha ne hagyjuk abba. Amikor mégis véget ért, Zoltán átkarolt engem, úgy üldögéltünk tovább, és akkor már valóban éreztem a szíve dobbanását. Nem tudom, mennyi idő telt el így, csak azt tudom, hogy legszívesebben örökre ott maradtam volna vele. De nem lehetett, így hát tovább indultunk.
Lassan újra megeredt a nyelvünk, de az a különös izgalom, amit a csókja hagyott bennem, nem akart szűnni. Egy kereszteződésnél megálltunk – Erre lakom én is – mutatott a jobb felé magasodó házak felé – nincs kedved egy teához?
– Csak ha gyümölcstea – mosolyogtam, de már majdnem meg is bántam. Ez őrültség, hogy jut eszembe ilyen? Méghogy teázgatni…. Mégis együtt indultunk arra, amerre a lakását mutatta az imént, és tényleg nem tudom miért nem mondtam nemet…talán a zsongító nyári illatok, az a csók, az a finom ölelés….de éreztem, hogy mellette nem kell félnem semmitől. Jázmin teát főzött, aztán leültünk a kicsi, de otthonos nappaliban, és együtt szürcsölgettük. – Kérek egy jázmin-csókot – nyújtottam felé a számat, és megkaptam, amit kértem. Most jázmin ízű volt, és ugyanolyan édes mint a parkban. A karjaiba bújtam, hozzásimultam, hogy érezzem ismét, hogy ver a szíve. Azt hiszem, az enyém is éppen úgy zakatolt. Akkor sem húzódtam el, amikor a nyakamat csókolta, és hagytam, hogy kezével közben felfedezőútra induljon vágytól hevülő testemen. Már nem gondolkodtam, felesleges is lett volna. Az útkereszteződésnél eldőlt minden.
Amikor a blúzomat kezdte kigombolni, én az ingjén keresgéltem meg a gombokat. Lassan, sorban egymás után. A vállamat csókolta, kezei a hátamon barangoltak fel s alá, és én egyre csak borzongtam kéjes érintésétől. Megmámorosodva engedtem, hogy kutató kezei a melltartóm kapcsán babráljanak, s miután kebleim kiszabadultak a béklyókból, csókokkal halmozta el őket. Minden csókja, mint egy csepp langyos harmat hullott a testemre. És mindet viszonoztam, csodás volt forró bőrét érinteni az ajkaimmal. Aztán újra egymásra talált a szánk. Kezeink leküzdöttek minden gombot és cipzárt, és végre ott hevertünk vágytól izzó testtel pucéran, ahogy a teremtő megalkotott bennünket. Egy darabig csak néztük egymást, majd kezeink finom érintésével fedeztük fel a másik testének apró csodáit. Szép volt mindene, de legszebb a ragyogó szeme, amelyből saját boldogságom sugárzott vissza rám. Hosszan becézgettük egymást, és kagylócskáim is egyre jobban vágytak az érintésére. Nem tiltakoztam hát, amikor szájával kebleim halmán át a hasam felé indult apró csókokkal rakva ki az utat, mely éhes ölemig vezetett.
Finoman körbepuszilgatta a puncikámat, aztán nyelvével csalt elő édes érzéseket, melyek nyomán teljesen kitárulkoztam előtte, s már csak viszonozni vágytam ezt a mámoros kéjt. Amikor már úgy éreztem, mindjárt végem, kissé elhúzódtam, és most én kezdtem izgató játékba ajkaimmal. Gyönyörű szerszámja úgy simult a kezembe, mintha régi ismerősök lennénk, és csókolni édesebb volt, mint az a fagylalt, amit úgy tűnt, egy örökkévalósággal ezelőtt nyalogattunk együtt. Aztán finoman eltolt, majd fölém hajolt, szájon csókolt, és végre teljesen eggyé válhattunk egy forró ölelésben. Az illata, a hangja és minden mozdulata csak egyre fokozta bennem a gyönyört. Megvárta, amíg testemben a beteljesülés hullámai áradnak szét, aztán ő is utánam jött erre a csodás boldogság-szigetre. Úgy maradtunk összeölelkezve, és csak simogattuk egymást.
– Csodás a mosolyod – suttogta, és közben arra gondoltam, milyen gyönyörű vele. Így aludtunk el, takarónk a puha nyári éjszaka volt.
Féltem kinyitni a szemem, amikor a reggel kegyetlen fényei becikáztak az ablak félig leeresztett redőnyén át. Éreztem, hogy Ő ott van mellettem. Megsimogatta az arcom, és így szólt:
– Te reggel is gyönyörű vagy. – Ekkor végre ki mertem nyitni a szemem, és az ő tekintetében azt láttam, igazat szólt.
Éreztem, nem történt semmi, ami ezt elronthatná. Később, a reggelinél már majdnem végeztem a szendvicsemmel, amikor mosolyogva ezt mondta:
– Pont egy ilyen lány kell nekem, akivel reggelizni is lehet.
Nem kellett többet beszélnünk erről. Mindketten tudtuk, hogy ez elmúlt éjszaka nem a vég, hanem csak a kezdet. Könnyű, boldog léptekkel haladtam mellette, amikor végre valóban hazakísért a szikrázó napsütésben.
– Felhívhatlak? – kérdezte, és nem volt kétségem afelől, hogy komolyan kérdezi.
Nem volt szebb hang a világon, mint amikor már aznap este megcsörrent otthon a telefon.