Szokás szerint pontban fél nyolckor érkezem. Szomorúan vettem tudomásul, hogy ugyanúgy néz ki minden, ahogy tegnap itt hagytam. A fõnökség nem építette át az irodámat, titkárnõm sincs, aki a kávéval és egy kedves mosollyal várna. Nyitom az ajtót, belépek, Mártika már persze itt van, öt éve egyetlen egyszer sikerült korábban…